Vége az ünnepeknek, vissza a dolgos hétköznapokhoz és persze a blogomhoz. Mielőtt belevágnék az érdekesebb ötletek leírásába, következzen pár hasznos tipp. Ha netán túl triviális dolgokat írnék, nyugodtan ugord át, kedves Olvasóm. Néha egészen meglepő kérdéseket kapok, ezért most igyekszem összeszedni mindent, ami fontos lehet és most eszembe jut.
A tésztáról:
- Milyen a jó tészta (érlelés után)? Nem túl lágy, de könnyen nyújtható. Illata kellemesen fűszeres és picit hűvös, őszintén szólva én szeretem kicsit megcsipkedni-megkóstolni (oké, ez most tök szubjektív volt :D). Érintésre enyhén nedves hatást kelt, nyújtás közben egyben marad, kicsit nedves hatást kelt, felülete szép sima, homogén.
- Ha már jó ideje gyúrod, de végképp nem akar összeállni, vagy az érlelés után is morzsálódik, szétesik (pl. nyújtáskor a tészta széle törik, szakadozik), akkor egy kis meleg víz vagy tej hozzáadása segíthet. A tészta ízén egyébként nem ront, ha szétesős, de nehezebb vele dolgozni és sokkal valószínűbb, hogy nem lesz szép sima, fényes a felülete, illetve a formák szaggatásakor a kisebb darabok (lábak, fülek, stb) leszakadnak.
- Miután begyúrtam a tésztát, betekerem folpackba, így nem szárad ki érés közben.
- Meglepően hosszan lehet pihentetni, sőt, nekem általában akkor lesz olyan igazán jó a tészta, ha 2-3 napot pihent. Ilyenkor inkább hűtőbe szoktam tenni, de elvan a konyhapulton is ;) Ott gyorsabban érik.
- Minél tovább hagyjuk érni, annál sötétebb lesz a tészta. Ez fokozottan igaz, ha nem a hűtőben pihentetjük.
- Ha hűtőben pihentettük, felhasználás előtt egy-két órával érdemes kivenni, hogy szobahőmérsékletű legyen sütéskor, úgy sokkal könnyebb vele dolgozni.
- A mézestészta nem szereti a túl gyakori újragyúrást, egy idő után kicsit csúnya, töredezett lesz a kinyújtott/kisütött tészta felülete. Ha lehet, szaggatáskor minél kevesebb legyen a potyadék. Én a fölösleget rögtön hozzá szoktam gyúrni a következő nyújtanivaló adaghoz, mert ha összegyűjtögetem mindet, kiszárad, mire elfogy a tészta.
Összetevők:
- Méz: profiktól olvastam, hogy minél sötétebb (virág) mézet érdemes beletenni. Ezzel együtt teljesen jó tészta lesz világosabb mézekből is. És lehetőleg valódi mézet használjunk - ennek szinte biztos jele, ha kikristályosodik. (Tudom, nem kezdünk mondatot "és"-el, de nem érdekel >:)~ ). Van itthon egy adag teljesen kikristályosodott fenyőmézem, legközelebb kipróbálom, aztán referálok, milyen lett!
- Liszt: elvileg bármilyen közönséges, mezei finomliszt megfelel. Én viszont tavaly nagyon befürödtem a Gyermelyi liszttel, egyszerűen nem lehetett belőle mézest gyúrni, szabályosan szétesett a tészta. Ez nem jelenti azt, hogy a Gyermelyit ne vegyétek, csak ne mézest süssetek belőle :) Ajánlották a Bácskai lisztet, nekem bevált - viszont a Reál üzletlánc sajátmárkás lisztjéből is remek mézeskalács lett.
- Fűszerek: itt a kedvenc lelőhelyemet említeném, ami a Nagycsarnok alagsorában található Ázsia Bt. Gyakorlatilag minden elképzelhető fűszer beszerezhető itt, ráadásul nem a legtöbb boltban található előrecsomagolt mikroadagokban. Egyéb téren is lenyűgöző a bolt választéka, például mindig sokféle díszítő- és szórócukrot lehet kapni. Apropó, fűszerkeverék: próbáltam már a Kotányi-féle fűszerkeveréket, nálunk nem vált be. Olvassátok el az összetevőit, mind kapható külön-külön, és remekül lehet vele játszani, hogy ki mit szeret. Mi az ánizs, gyömbér, fahéj és szegfűszeg kombinációra esküszünk. Sokan használnak még például szerecsendiót, kardamomot.
Egyéb:
- Sütéskor érdemes sütőpapírt vagy szilikon sütőlapot tenni a tészta alá. A sütőpapírra néha ráragad egy picit, de lapos fakanállal könnyen leszedhető.
- Közvetlenül sütés után még egészen puha a tészta, a kényesebb figurák (pl. vékony lábú lovak, bárányok) esetén érdemes várni pár percet, amíg kihül egy kicsit, és csak utána szedjük le a sütőpapírról.
- Az igazán nagy figuráknál (pl. ház elemei, alapja, koszorúk alapja) én egyszerűen fogom a sütőpapírt és azzal együtt veszem ki. Ezeket amúgy is érdemes 1-2 napig száradni hagyni, mielőtt tovább dolgoznánk vele. Ez nagyban növeli az esélyét, hogy utóbb nem pereg majd le róla a díszítés.
- Kiszúró-lelőhelyek: na ez egy nehéz kérdés. Alapformákat (szív, csillag, hullócsillag, fenyő) ma már a legtöbb boltban lehet kapni az ünnepek táján. Aki többre vágyik, annak egyetlen igazi tanácsot tudok adni: mindig tartsd nyitva a szemed! Ahol jók az esélyek (általában decemberben, illetve húsvét táján): nagyobb boltok akciói (tavaly begyűjtöttem 25, illetve 100 darabos készletet is) és a piacok edényes-konyhai felszereléses árusai. KIKA, IKEA és társaik is árulnak ilyesmit (szerény véleményem szerint méregdrágán...). Emellett néhány konyhai felszerelésekkel foglalkozó speciális bolt is akad, ezektől sokszor lehet rendelni interneten is. Az eddig összegyűjtött linkeket amint lesz időm, felteszem egy külön dobozba oldalt.
Ennyi voltam mára, a következő felvonás, pardon bejegyzés a tészta díszítéséről fog szólni - feltéve, hogy előbb kialudtam magam :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése